Országos tisztifőorvos: a magyar települések 90 százaléka érintett

Hírek2020. nov. 22.MTI, Növekedés.hu

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett - mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta: ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet. Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak - hívta fel a figyelmet.

Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.

Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni. Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt.

Az országos tisztifőorvos fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget.

Elmondta: a fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő. Kitért arra is: az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni. Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön.

Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások - mondta az országos tisztifőorvos.

Hangsúlyozta: két alapvető tulajdonságot - a hatásosságot és a biztonságosságot - garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina. A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik - mondta.

Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos. Megjegyezte: a kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat.

Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál - mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.