Rekordon a világkereskedelmi forgalom

Hírek2023. márc. 23.MTI

Rekordot ért el tavaly a világkereskedelmi forgalom az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája, az UNCTAD csütörtökön publikált tanulmánya alapján. Az idei első félévre a szervezet a világkereskedelemi forgalom stagnálását jelzi előre.

Az UNCTAD (United Nations Conference on Trade and Development) kimutatása szerint a világkereskedelmi forgalom 2022-ben elérte a 32 ezermilliárd dolláros rekordot. Ebből 25 billió dollárt tett ki az áruforgalom, úgy tíz százalékos növekedéssel a 2021-eshez képest, és 7 billió dollárt a szolgáltatások forgalma, 15 százalékos növekedéssel az előző évihez képest. Az év során azonban az áruforgalom folyamatosan lassult, a negyedik negyedévben már 250 milliárd dollárral maradt el a harmadik negyedévitől. A szolgáltatások forgalma stabilnak bizonyult az év folyamán.

Az UNCTAD várakozásai szerint az idei első negyedévben a globális áruforgalom úgy egy százalékkal növekedhet majd az előző negyedévhez képest, a szolgáltatások forgalma pedig három százalékkal.

A globális kereskedelmi forgalom tavaly meglepően ellenállónak bizonyult a fokozódó geopolitikai feszültséggel szemben. A romló gazdasági keretfeltételek és a megújult inflációs aggodalmak azonban még a járványvédelmi korlátozások feloldása ellenére is jelentősen lelassították az áruforgalmat a negyedik negyedévben. A növekedési kilátások javulásával együtt is a globális kereskedelmi forgalom kevéssé változhat az év első felében, jelentősebb pozitív elmozdulásra az év második felében lehet számítani. Összességében a mérleg a pozitív tényezők javára billen az év folyamán.

Az ilyen pozitív tényezők között említést érdemel a kínai beszerzésimenedzser-index (BMI), amely december óta már öt ponttal javult, tükrözve mind a feldolgozóipar, mind a szolgáltatóipar teljesítményének a növekedését. Jelentősen enyhültek az aggodalmak az ellátási láncok fennakadásaival kapcsolatban is, valamint a jelek szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok is elkerülheti az idén a recessziót.

További pozitív tényezőként értékelhető a tengeri fuvarozási díjak csökkenése, a dollár árfolyamának a gyengülése is. A tavaly tartott magas szintről a dollárindex 2022 novembere és 2023 februárja között 7 százalékkal csökkent. Miután a világkereskedelemi forgalom túlnyomó része nominálisan dollárban zajlik, a gyengébb dollár mennyiségben növelheti a forgalmat.

Szintén pozitív tényező a nemzetközi szolgáltatási forgalom növekedése a digitalizációnak, a kommunikációs technológia fejlődésének köszönhetően. Fellendülőben van emellett az utazási és turisztikai szektor forgalma is.

A negatív tényezők közül messze a legnagyobb hatása az orosz-ukrán konfliktusnak van a világkereskedelmi forgalomra. Szintén negatív tényező a várhatóan makacsul kitartó infláció miatt a nagyobb nemzetgazdaságokban magasan tartott kamatszint, a jóval a pandémia előtti szintre beálló energia-, élelmiszer- és nyersanyagárak.

Szolgál viszont némi reménysugárral a "zöld" termékek növekvő kereskedelmi forgalma, ami az év második felében már négy százalékkal haladta meg az első félévit. Ebbe a kategóriába tartoznak például az elektromos vagy hibrid meghajtású autók (25 százalékos növekedés), a műanyag nélküli csomagolások (20 százalékos növekedés) és a szélturbinák (10 százalékos növekedés).