Súlyos kartellezést tárt fel a GVH, 300 milliós bírságot szabott ki

Hírek2023. okt. 5.MTI

Forgalomtechnikai tenderekben érdekelt vállalkozások kartellje miatt csaknem 300 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), számos érintettnek büntetőjogi következményekkel is szembe kellett néznie - mondta Rigó Csaba Balázs elnök.

Az ország egészét lefedő, sorozatos összejátszásokban 17 cég vett részt, 2012 és 2014 között osztották föl egymás között az útjelfestési és közúti táblázási tevékenységeket. A vizsgálat rendkívül bonyolult volt, 8 év kellett a lezárásához.

A kartell nem csupán a versenyjogot érintette, számos eleme bűncselekménynek is minősült a Fővárosi Törvényszék döntése alapján - mondta a GVH elnöke.

Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy a közpénzeket érintő kartell a legsúlyosabb versenykorlátozó magatartás, a GVH ezért kiemelt figyelmet fordít ezek felderítésére, a tiltott összejátszások leleplezésére. 2021-ben több mint 16 milliárd forintos bírságot szabott ki 39 vállalkozásra ilyen esetek miatt, ez volt a hatóság 30 éves történetének rekordja.

A versenykorlátozó eljárások feltárására tavaly ugyancsak kiemelt figyelmet fordítottak, a versenyfelügyeleti bírságok 80 százaléka ilyen ügyek következménye volt. A kartellek vizsgálata idén sem szorult háttérbe, így tavasszal kiderült, hogy a BKV menetrend szerinti hajójáratainak üzemeltetését 4 vállalkozás jogsértő együttműködéssel próbálta elnyerni - tette hozzá.

A GVH elnöke közölte, hogy jelenleg többek között építőipari ügyekben vizsgálódnak, kartell és erőfölénnyel visszaélés gyanúja miatt. A jogsértések feltárása a tisztességes piaci viszonyok érdekében folytatódik, a hatóság nem hagy kiskaput a versenykorlátozó magatartásnak - jelentette ki Rigó Csaba Balázs.

Váczi Nóra, a GVH versenytanácsának tagja a bemutatott kartellügy részleteit ismertetve közölte, hogy egy másik ügyben lefoglalt bizonyítékok vezettek az eset nyomára.

Az érintettek egyeztették egymással az ajánlatadói magatartásukat, a nyertes személyét, ajánlati áraikat, hogy a piaci részesedéseiket megőrizzék. A versenyhatóság csaknem 100 tendert vizsgált az eset kapcsán, 65-nél be is bizonyosodott a jogsértő jelleg, ezek összértéke csaknem 1,5 milliárd forint.

A jogsértést 8 vállalkozás ismerte el egyezségi eljárás keretében vagy azon kívül.

Az érintettek közül ketten összesen 10,5 millió forint értékű jóvátétel megfizetését vállalták.

Az ilyen esetekben az együttműködést a GVH figyelembe veheti a bírság összegének megállapításakor, és az érintettek mentesülhetnek a közbeszerzések alóli kizárásból is.

A versenyhatóság végül a 17 cégre összesen 284,8 millió forint bírságot szabott ki - mondta Váczi Nóra.