Szlovénia méhkaptárakat ajándékozna az EU-tagállamoknak

Hírek2020. júl. 13.Növekedés.hu

A Szlovén Méhész Szövetség 2021-ben, a szlovén soros uniós elnökség idején minden EU-tagállamnak két méhkaptárt szeretne ajándékozni - olvasható a sloveniatimes.com hírportálon. Úgy vélik, hogy ezzel a jelképes lépéssel az ország felhívhatja a világ figyelmét, hogy az emberiségnek közösen kell gondoskodnia a méhekről és a növényeket beporzó más rovarokról.

Országunk jól ismeri a méhek és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás jelentőségét. Célszerű lenne ezt egy ilyen, jelképes megoldással az EU tudomására hozni

olvasható a kezdeményezés szövegében, amelyet a közelmúltban juttattak el a miniszterelnökhöz, az elnökhöz és a Parlament mindkét házának vezetőihez.

A méhészek úgy látják, hogy egy ilyen egyedi ajándék

jól mutatná a szlovén méhészet gazdag hagyományait és a méhkaptár díszítés népművészeti értékeit. Egyben bemutatná Szlovéniát is, amely büszke arra, hogy milyen ország.

A Szövetség egyben emlékeztet arra, hogy Szlovénia a korábbiakban már adományozott méhkaptárakat a Vatikán és az Egyesült Nemzetek számára is. Az ENSZ 2017-ben szlovén kezdeményezésre alapította meg a Méhek Világnapját, megemlékezve a szlovén méhészet úttörőjéről, az 1734-ben született Anton Janša-ról.

A nemzetközi napot első ízben 2018-ban tartották meg, méltatva a méhek és más, a növényeket beporzó rovarok szerepét a természeti körforgás fenntartásában.