Újabb állami támogatás indul novemberben elektromos járművek vásárlására 

Hírek2023. okt. 19.MTI

A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy

a novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon

a legforgalmasabb utak mentén.

A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek, például az egyéni vállalkozások, a taxisok, az autómegosztással foglalkozó társaságok kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket,

kisbuszokat vagy kisteherautókat is - tájékoztatott.

Szijjártó Péter az európai és a globális gazdaság gerincoszlopát adó autóipar forradalmi átalakulásáról is beszélt, amelynek szavai szerint hatalmas jelentősége van a környezetvédelem szempontjából is.
 

Ha komolyan vesszük a klímaváltozás elleni küzdelmet, akkor tudnunk kell, hogy mindez lehetetlen az elektromos autózás nélkül

- figyelmeztetett.

Elmondta,

ma a világon a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért a közúti közlekedés felel, a buszok, az autók, a kamionok, a teherautók. És ha a közúti közlekedést nem tudjuk átállítani elektromos alapokra, akkor a klímaváltozás elleni küzdelem is kudarcot fog vallani, a környezetvédelmi céljainkat sem fogjuk tudni elérni.

Kiemelte, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a szektor elektromos átállásában.

Nagyon rég volt már olyan, hogy a globális gazdaságot meghatározó technológiai forradalomban Magyarország élenjáró lett volna

- mutatott rá, ami szerinte óriási teljesítmény egy ekkora országtól.

A miniszter tudatta, hogy a kormány tervezett támogatási programjáról tájékoztatta a nap folyamán a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD elnökét, aki ezt üdvözölte, különösen annak fényében, hogy a vállalat néhány napja kezdte meg járművei forgalmazását hazánkban.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy BYD számára Magyarország fontos piac, ráadásul elektromos buszokat gyárt már ma is Komáromban a cég.

Aláhúzta: az elektromos autóipar át fogja venni a hagyományos autóipar helyét, ha tetszik, ha nem, ez tény, és ezen változtatni nem lehet. Itt a kérdés csak az, hogy Magyarország élen szeretne-e járni, vagy le akar maradni.

Élen akarunk járni, mert ezzel Magyarországot, a magyar gazdaságot tovább erősítjük, újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre a magyar emberek számára

- fűzte hozzá.