Újabb fordulat az uniós jogállamisági vitában

Hírek2020. dec. 17.MTI

Érvénytelen az európai tanácsi nyilatkozat, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárást az uniós bírósági jóváhagyásig - véli az Európai Parlament.

Az Európai Parlament (EP) kétségbe vonja az Európai Tanács (ET) azon nyilatkozatának érvényességét, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárás alkalmazhatóságát az Európai Unió Bíróságának jóváhagyásáig - szerepel abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról fogadott el csütörtöki plenáris ülésén az EP.

A 496 szavazattal, 134 ellenszavazat és 65 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint az uniós szerződések értelmében a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács nem lát el jogalkotói feladatokat, ezért "egyetlen politikai nyilatkozata sem tekinthető a jogszabályok értelmezésének".Kijelentették, hogy az Európai Bizottság teljesen független, és a tanácsi következtetések "nem tehetők kötelezővé az uniós bizottság számára a jogi aktusok alkalmazása során".

Véleményük szerint felesleges az ET decemberi csúcsértekezletén elfogadott zárónyilatkozat azon része, amely szerint a bizottságnak nem lenne szabad alkalmaznia a jogállamisági eljárást addig, amíg a bíróság nem hoz döntést az eljárás megsemmisítéséről vagy fenntartásáról.

Az EP és az ET közötti megállapodás egyértelmű: a mechanizmus január elsejével életbe lép - hangsúlyozták.Az EP szerint a tanácsi döntések egyhangúságát előíró szabály elavult és kontraproduktív. A képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az egyhangú szavazási szabály miatt a tanács indokolatlanul késlekedett egyebek között a költségvetés és a saját forrásokra vonatkozó határozat elfogadásával. Az Európa jövőjéről szóló, a közeljövőben megrendezendő konferencián ezen akadályok legyőzésével is foglalkozni kellene - vélekedtek a képviselők.

Hozzátették: a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről, az intézményközi megállapodásról, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról és a jogállamisági rendeletről szóló csomag történelmi jelentőségű.