Lancz Róbert: Kevesebbet kellene a műtétekre várni, ha a magánszolgáltatókat bevonnák a várólisták rövidítésébe

Az EY friss felmérése szerint a pandémia alatti két évben elképesztő mértékben, közel 20 százalékponttal (44-ről 63-ra) bővült a magánegészségügyi rendszert is használók aránya Magyarországon, az emberek mintegy kétharmada vesz igénybe ilyen szolgáltatást. Az elemzőcég szerint a piac ezzel fordulóponthoz érkezett, egyre többen lépnek be a szektorba, és ez kiélezi a versenyt. Ön is így látja?

A magánegészségügyi szektor egyértelműen eljutott az érett szakaszába, ez a piac mára jelentősen megváltozott, megerősödött, ami a komplexitását, a szakmai felkészültségét, az infrastrukturális hátterét illeti. Nem csak a nagy szolgáltatók, de már a kis-közepesek is az egészségügyi szolgáltatások széles spektrumát képesek nyújtani országszerte, ami sokak számára az állami egészségügy alternatíváját jelenti.

Nem kis részben kényszerből, hiszen éppen a koronavírus-járvány alatt, amikor ezt a nagy ugrást produkálta magánszektor, az állami egészségügy nagyrészt a Covid-betegek ellátására állt át, és minden más csak nagyon döcögősen működött.

Kétségtelen, hogy a magánellátás felfutásában ennek is szerepe volt, ahogyan az állam azon törekvésének is, hogy megszüntesse a hálapénzt, és átláthatóbbá tegye a rendszer működését. De az is biztos, hogy ezáltal

nagyon sokan megtapasztalták azt, hogy másmilyen is lehet egy egészségügyi szolgáltatás a 2000-es évek második évtizedében Magyarországon, hogy ez nem egy kevesek számára hozzáférhető luxustermék, hanem ez egy jó minőségű és közben megfizethető szolgáltatás.

Organikusan viszont szinte biztosan nem nőtt volna ekkorát ilyen rövid idő alatt a magánegészségügyi piac, ebből valamekkora százalék nyilvánvalóan vissza fog csordogálni az állami egészségügybe, nem gondolja?

Bizonyos százalékban biztos lesz ilyen hatás, de összességében azt gondolom, hogy

most egy nagyon szerencsés pillanatban vagyunk. Egy új kormányzati ciklus kezdődik, miközben benne vagyunk egy folyamatban, ahol a magánellátás egyre jelentősebb szerepet vállal és egyre nagyobb bizalmat is kap a lakosságtól. Meglátásunk szerint ez egy olyan történelmi pillanat, amikor az egész magyarországi egészségügyi ellátást újra lehet gondolni,

nem még jobban elhatárolva egymástól az állami és a magánegészségügyet, hanem éppen ellenkezőleg, közelítve a kettőt egymáshoz, támaszkodva az erősségeikre.

Mire gondol konkrétan?

Hadd hozzak fel egy példát. Jelenleg az állami és a magánellátás szétválasztása rendkívül mereven szabályozott. Ha egy orvos egy magánpraxisban végzett vizsgálat során felfedez egy elváltozást, a pácienst nem utalhatja be állami kórházba. Vagy megoperálja a magánkórházban – ha ez ott lehetséges –, vagy az egész vizsgálatsort kezdik elölről – majd, amikor az illető időpontot kap – valamelyik szakrendelőben vagy kórházban. Ez az eljárás nem szolgálja az ügyfél érdekeit és felesleges pazarlás is. Ezen változtatni kell, mert ez nem egy fenntartható modell.

Az egész rendszert nagyon jól szabályozottan, de átjárhatóvá kell tenni. Különösen vidéken, a járóbetegellátásban nagyon fontos ez, ahol nagyon hamar rendkívül erős konkurenciái lehetnek a magánszolgáltatók az állami szektornak, fokozva ezzel az utóbbiban a munkaerőhiányt. Akár a közös rendelőműködtetésben is érdemes elgondolkodni.

Az állami szakrendelőket magáncégek működtetnék?

Nem általában kell erről gondolkodni, de bizonyos régiókban komolyan megfontolandó lehet egy ilyen megoldás. A legfontosabb, hogy az ügyfelek nyernének mindezzel, mert egy hosszútávon fenntartható, jól működő szolgáltatást kapnának. Ezért gondolom, hogy ez egy win-win helyzetet eredményezne.

Azt vajon miként lehetne elérni, hogy az államiban és a magánellátásban is dolgozó orvosok ne tereljék a fizetős szolgáltatás felé a pácienseiket? Mert ma az a helyzet, hogy van orvos, van műtő, talán még finanszírozás is, az orvos mégis közli a beteggel, hogy tb-re csak hetek vagy hónapok múlva tudja ellátni, ám, ha átfárad a magánrészlegre, vagy elmegy az X vagy Z magánszolgáltatóhoz, ott már a jövő héten meg tudja operálni.  Ha valamin biztosan változtatni kellene, akkor az ez az általánosan elterjedt gyakorlat.

Teljes mértékben egyetértek.

Ezért is lenne szükség az átjárhatóság egy másik fontos elemére, a szektorsemleges finanszírozásra. Ennek lényege, hogy a rendelkezésre álló forrást nem az intézmények között osztják el, hanem a pénz az ügyfelet követi, aki választhat, hol „költi el”, vagyis hol veszi igénybe a szolgáltatást.

A magánellátó ugyanannyit kap ugyanazért a vizsgálatért, operációért, mint az állami, ugyanakkor kérhet többet azért, mert gyorsabban vagy jobb körülményeket biztosítva nyújtja a szolgáltatásait. A kiegészítő díj, vagy más néven a co-payment fedezhető saját zsebből, egészségpénztárból vagy egészségbiztostásból is. A magán-egészségbiztosításoknak mindenképpen nagyobb szerepe lesz a jövőben.

Mi a válasz arra a felvetésre, hogy a magánszolgáltatók a szektorsemleges finanszírozással tulajdonképpen nem akarnak mást, mint az állami költségvetésből kihasítani egy jó nagy szeletet?

Az, hogy mi nem azt kérjük, hogy utaljon a számlánkra az állam X összeget a költségvetésből, csupán annyit, hogy ugyanazt a pénzt, amit ma is elkölt vizsgálatokra, beavatkozásokra, azt nálunk is elkölthesse, ha a beteg érdeke úgy kívánja. Mert

a magánellátás sem csodaszer, az államival együttműködve viszont,– ha csodákra nem is lesz képes –, az biztos, hogy egy, a mainál messze magasabb színvonalú és hatékonyabb ellátást tudna nyújtani.

Kíváncsian várom, vajon a kormány mennyire lesz nyitott az ötleteikre.

Én nagyon bizakodó vagyok egyrészt azért, mert a magánszektor oldaláról van egy komoly összefogás, nem csupán a Primuson, illetve a VOSZ-on belül, hanem egymás között is. Emellett elkezdődött egy nagyon intenzív beszélgetés a Magyar Orvosi Kamarával is. Mindhárom szervezet látja, tudja, hogy a jelenlegi gyakorlaton muszáj változtatni, az már nem szolgál senkit és nem is vezet sehová.

Az ágazatért felelős belügyminiszter parlamenti meghallgatásából is azt a következtetést vontuk le, hogy kormányzati irányból is van egy törekvés arra, hogy a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében változtassanak a jelenlegi rendszeren. Egy szakmailag és költségoldalról is hatékonyabb, az ügyfelek érdekeit sokkal inkább szem előtt tartó egészségügyi modellben egészen biztosan mindenki megtalálja a szerepét.

Ha már Pintér Sándort említette, ő kifejezetten kitért a hosszú várólistákra, tarthatatlannak minősítve azokat. Azt azonban nem hallottam, hogy a várólista-rövidítésbe a magánszolgáltatókat is be akarnák vonni.

Való igaz, hogy a magánszektort nem nevesítette a belügyminiszter, de kiemelte például a prevenciót, amiben most már mondhatom, hogy évtizedek óta élen jár a magánszolgáltató szektor. Ez megint egy olyan terület, ahol nagyon jól együtt lehetne dolgozni egy közös cél érdekében, az egészségben eltöltött évek számának növeléséért. Ami pedig a várólisták lefaragását illeti, és itt most egy pillanatra kibeszélek, és a Doktor24 vezérigazgatójaként válaszolok, mi hosszú ideje mondjuk, hogy van kapacitásunk, és tudnánk például több csípő-, vagy térdprotézis-beültetést végezni, ha zöld lámpát kapnánk. Más szolgáltatók más szegmensekben ugyanígy be tudnának ebbe szállni.

Érdemes megnézni az angol modellt, ahol a magánszektor bevonásával ha nem is egyik napról a másikra, de néhány év alatt pár hónapra tudták mérsékelni a több éves várakozási időket.

Mi van, ha a kormány mégsem akarja bevonni a magánegészségügyi szereplőket sem a várólista rövidítésébe, sem a prevencióba, és úgy általában, nem tartja szükségesnek a szektor szereplőivel az együttműködést?

Optimistán tekintek a most induló kormányzati ciklusra. Azt gondolom, ha nem is fogadja be a kabinet az összes ötletünket, javaslatunkat, lesz, amit igen, és el tudunk indulni egy hosszútávon fenntartható és finanszírozható egészségügyi rendszer felé, mert ez a közös érdek.

Azt azonban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mi nem a kormánynak adunk feladatot, számukra csupán felkínáljuk az együttműködés lehetőségét. A programunkban saját magunk számára jelölünk ki irányt és munkát, amit az iparágnak így vagy úgy, de a következő időszakban végre kell hajtania, hogy előrelépjen. A Primusnál elérkezett az idő, hogy az intézményi fókuszt egy erős ügyfélfókusz váltsa fel.

A magánegészségügyi szolgáltatók mekkora része tagja a Primusnak, illetve a VOSZ-nak?

Majdnem minden nagy, egymilliárd forint felett bevétel feletti magánszolgáltató tagja az egyik vagy a másik, sokan mindkét érdekvédelmi szervezetnek. De számos kisebb szolgáltató is ott van, a VOSZ-on belül például az összes vállalkozó háziorvos. Sokan vagyunk, de én azon leszek, hogy lehetőség szerint mindenkit megnyerjünk az együttműködésnek, mert nagyon lényeges, hogy a jövő egészségügyének alakítása ne a nagy szolgáltatók privilégiuma legyen.

A beszélgetés elején említett EY-elemzés szerint az, hogy egyre többen vesznek igénybe magánegészségügyi szolgáltatásokat, új szereplők megjelenését és a szolgáltatók versenyének erősödését is magával hozza. Mi várható: a nagyok tovább nőnek, például akvizíciókkal, vagy megjelenhetnek akár nagy külföldi szolgáltatók, esetleg biztosítók is beszállhatnak a versenybe?

A nagyobb szolgáltatók egyre inkább országos hálózatot építenek, kiváló szakmai centrumokkal, egységes brand és minőségi követelmények mellett.

A kiegészítő magán-egészségbiztosítások súlya nőni fog, mi a jelenlegi 20 milliárd körüli portfolió sokszorozódását várjuk a következő években.

Ami az új szereplőket illeti, mi azt mondjuk, hogy mindenki jöjjön, aki hozzá tud tenni ehhez a fejlődéshez.

Végig ügyfelekről beszélt, nem betegekről vagy páciensekről. Ez a szolgáltatói szemléletből fakad?

Ez lényegi különbség a korábban megszokott alá-fölérendeltségi viszonyhoz képest! Nálunk az orvos, az asszisztens, a műtősnő, az éjszakás nővér mind szolgáltatók, a gyógyulásra, vagy egészségének megőrzésére vágyó ügyfél pedig a megrendelőnk, bárki fizesse is a végén a számlát.