Háború: Csigalassúsággal haladnak az ukránok, Lavrov megint az atomfegyverekkel fenyegetőzik

Hírek2023. aug. 19.Sz.A./MTI

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az orosz tulajdonban álló atomfegyverek megvédik az országot a külső fenyegetésektől, és egy esetleges nukleáris konfliktus veszélyére emlékeztethetik a nyugatot.

A nukleáris fegyverek birtoklása manapság az egyetlen válasz az országunkat érintő, jelentős külső biztonsági fenyegetésekre – mondta a tárcavezető az állami International Affairs magazinnak adott interjúban - írja a Guardian napi háborús összefoglalója.

Lavrov arra is figyelmeztette az Egyesült Államokat és NATO-szövetségeseit, hogy a közvetlen atomfegyveres összecsapást kockáztathatják. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt meg kellene akadályozni, ezért is figyelmeztetünk a katonai és politikai kockázatokra, hogy kijózanító üzeneteket küldjünk ellenségeinknek – szögezte le Lavrov.

Az ukrajnai háborúban az eddigi áldozatok száma megközelíti az 500 ezer főt – vélik a New York Times-nak nyilatkozó amerikai források.

Az orosz katonai veszteségek megközelíthetik a 300 ezer főt, mintegy 120 ezer katona az életét veszthette, a többiek megsebesültek.

Az ukrán veszteségek 70 ezer halott és 100-120 ezer sebesült körül alakulhatnak becslések szerint.

A Bahmutért folytatott küzdelemben haltak meg a legtöbben mindkét oldalon: gyakorlatilag megduplázódott az áldozatok száma november óta.

Az ukrán ellentámadás során az ukrán hadseregnek nem sikerült visszafoglalni Melitopol városát, amely tavaly márciusban került orosz kézre. A város fontos katonailag is, az infrastruktúra és a katonai utánpótlás megszervezésének szempontjából.

Még washingtoni források szerint is lassan halad az ukrán ellentámadás Melitopol térségében.

Herszon városa melletti településeket rakétákkal támadt az orosz hadsereg tegnap, egy ember életét vesztette, számos lakóépület megsérült. Bahmuttól nem messze fekvő településeket is tűz alá vett az orosz haderő Donyeck megyében.

A Románián keresztül külföldi piacokra exportált ukrán gabonáról és áruforgalomról írt alá politikai nyilatkozatot pénteken Bukarestben Marcel Ciolacu román és Denisz Smihal ukrán kormányfő. Ciolacu az ukrajnai románok jogainak biztosítását is kérte hivatali kollégájától - írja az MTI.

A romániai hivatalos látogatásra érkező Denisz Smihal ukrán kormányfő két másik megállapodást is aláírt román hivatali kollégájával, melyek szerint kölcsönösen elismerik a másik ország által kibocsájtott tanulmányi okleveleket, valamint új határátkelőt nyitnak Máramarossziget és az ukrajnai Bila Cerkva város között.

A Victoria-palotában tartott találkozó után Marcel Ciolacu a sajtónak elmondta, hogy Románia továbbra is kész támogatni Ukrajnát, amíg erre szükség lesz, az újjáépítési folyamatban is. Hangsúlyozta az orosz agresszió elleni egységes fellépést, és leszögezte, hogy mihamarabb véget kell vetni a vérontásnak az értelmetlen konfliktusban.

Romániának is stratégiai érdeke, hogy Ukrajna független, szuverén, demokratikus, szabad és virágzó ország legyen

- jelentette ki Ciolacu.

Elmondta, hogy Románia továbbra is segíti az ukrán gabonaexportot, a jelenlegi kétmillió tonnáról ennek duplájára, négymillió tonnára emelik a szállítási kapacitást, az áruforgalom a Sulina-csatornán (a Duna-delta Románia területén lévő középső ága) és a konstancai kikötőn keresztül zajlik. Hangsúlyozta azonban, hogy a román piac és gazdák érdekei nem sérülhetnek emiatt.

Marcel Ciolacu ukrán hivatali kollégája figyelmébe ajánlotta az ukrajnai románok jogainak biztosítását is, hangsúlyozva, hogy a román kormány szilárd álláspontot képvisel a kérdésben: azt szeretné, hogy az ukrajnai románok ugyanazokkal a jogokkal és szabadságokkal rendelkezzenek, mint a romániai ukránok - mondta.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök arról beszélt, hogy Ukrajna európai uniós és NATO-csatlakozással kapcsolatos "stratégiai irányvonala" változatlan. Megköszönte hivatali kollégájának, hogy Románia a háború első napjaitól támogatja országát és 125 ezer menekültet fogadott be.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajna egyszerűsíteni akarja a határellenőrzést, közös ellenőrzéssel gyorsítaná fel az áruforgalmat a román-ukrán határon, hogy megkönnyítse az áru eljutást a romániai kikötőkbe. Megköszönte Románia "konstruktív" álláspontját a kérdésben, és azt is méltányolta, hogy Bukarest elítéli az orosz agressziót, támogatja az Oroszország elleni szankciókat, lehetővé teszi az ország területén az ukrán pilóták, katonák kiképzését.